23rd chapter about Lara's weekend in London. :3

23. Fejezet

London

Február 28-án, vasárnap Boe-val egy ágyban ébredtem. A barátnőmnek nem volt túl sok a tanulnivalója, és szakdolgozatot sem kellett írnia az elkövetkezendő időszakban, úgyhogy ismét tudunk időt szakítani egymásra – pontosabban ismét bele tudott sűríteni engem a zsúfolt napirendjébe. Amint felajánlotta, hogy látogassam meg 27-28-án hétvégén, azonnal igent mondtam. A londoni kollégiumába mentem el. Természetesen az ő szobájában aludtam, amit egy másik lánnyal, Fate Black-kel osztott meg. Fate és Boe nagyon jóban voltak egymással. Fate a helyi általános iskolában adott táncórákat. Miután összeismerkedtem vele, megtudtam, hogy a középiskolás évei alatt aktívan tanult táncolni. Videókat is mutatott pár fellépéséről, illetve képeket a tanoncairól. Elmondása szerint már tizenöt évesen el akart menni otthonról, mert szabad lélek, és nem szereti, ha valaki túlságosan behatol a magánszférájába. Megértettem a problémáját, hiszen én sem szerettem, amikor szinte „fojtogattak” a körülöttem lévők – átvitt értelemben persze. Különösen tetszett, hogy könnyen el lehetett beszélgetni vele – nyílt, kedves, mosolygós lány volt, és szerintem emiatt értették meg egymást tökéletesen Boe-val is, lévén a barátnőm is hasonló természet volt.

Mivel Boe születésnapja február 10-én van, hoztam neki ajándékot is. Küldtem neki ugyan egy SMS-t a piros betűs napján, de azt nem tartottam elégnek – hiszen ha barátnők vagyunk, akkor barátnők vagyunk, én pedig baráti kötelességemnek tartom, hogy megajándékozzam, pusztán mert szeretem. Egy portrét adtam neki, amit én készítettem róla. Nagyon tetszett neki, a fülig érő száját le sem lehetett törölni az arcáról. Különösen boldoggá tett, amiért örömet tudtam okozni neki. A két lánnyal elmentünk a London Eye-ra, elvittek engem a 2012-es olimpia helyszínére sétálni, és mivel az óriáskerékkel szemközti oldalon van a Big Ben, a hídon állva azt is megcsodáltuk. Készítettünk magunkról pár képet a fényképezőgépemmel, amit a szüleimtől kaptam szülinapomra, szombat este pedig azokat nézegettük Boe ágyán ülve. Éppen nagyon bele voltunk merülve az egyik képbe – azon nevettünk, mert pont elkaptuk, amikor az egyik nő haját az arcába fújja a szél és egy felettébb előnyös arcot vág hozzá, feltételezhetően valami artikulálatlan hangot kiadva a szájába került haja miatt – amikor kopogtak az ajtón. Boe ment oda ajtót nyitni.

• Szia, Cone. – az ajtó felé néztünk Fate-tel. Én nem tudtam, kiről van szó, csak azt hallottam, ahogy a barátnőm beszél vele.

• Azért jöttem, hogy megkérdezzem, van-e kedvetek eljönni a buliba. Dennis meghívott pár embert, de megint egy tömeg csődült össze a végén, úgyhogy hivatalos mindenki.

• Nem is tudom... nem hiszem, hogy tudunk menni. Vendégünk van.

• Vendégetek? – hallatszott a srác meglepett hangja. Pár másodpercre rá pedig megláttam a rézvörös hajú, szürkéskék szemű Cone-t. Egy fejjel volt magasabb Boe-nál, tehát nagyjából 173 centi körül lehetett – Szerintem nem gáz, jöhet ő is. – utalt rám, aztán Boe-tól elfordulva az ágyhoz lépett, hogy bemutatkozzon nekem – Cone Taylor, nagyon örvendek.

• Lara Lockwood, részemről a szerencse. – a kezemet nyújtottam felé, majd kezet ráztunk.

• Akkor jöttök? – nézett szét hármunkon. Vállat vontunk, aztán végül is úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk. Életemben először vettem részt egyetemista bulin, méghozzá azelőtt, hogy egyáltalán egyetemista lettem volna. Ezt az aprócska tényt figyelmen kívül hagyva azonban csak követtük a srácot. Boe beszélt Cone-nal, addig Fate és én szórakoztattuk egymást. Egy telefonszámcserét is megejtettünk út közben a lánnyal, hogy később is kapcsolatba tudjunk lépni egymással. Megkérdeztem, milyen az egyetem, hogy érzi magát, milyen szakon van, milyen színvonalú az oktatás, és hogy úgy összességében megéri-e oda járni. Hiszen én is az utolsó évemet tapostam a középiskolában... – Megérkeztünk. – fordult hátra Cone. Ahogy felnéztem, láttam, hogy a Green Hood bárba hozott minket. A srác után mi hárman is beléptünk. Körbenéztem. Egyetemistáktól hemzsegett az egész helyiség. Cone intett nekünk, hogy kövessük. – Gyertek, bemutatlak titeket néhány haveromnak. – Boe már ismerte őket, ő gyakrabban járt el bulizni, mint Fate, én pedig abszolút ismeretlen voltam a környéken, érthető okokból. Szőke barátnőm út közben lemorzsolódott kis csapatunktól, mert odaszóltak neki, hogy csatlakozzon egy másik társasághoz. Rövidesen megérkeztünk Fate-tel a Cone által említett csoporthoz – Srácok. – a rézvörös hajú megszólítására a négy srác felénk fordult – Be szeretnék mutatni nektek valakiket. – erre a kijelentésére a nyolc szempár ránk szegeződött.

• Gerard Walker. – lépett elém az egyik. Rövid, középbarna haja volt, viszont egy hosszabb tincs lógott le az arca bal szélén, ezzel egyfajta keretet adva neki. Zöldesbarna szemei voltak, amit ezúttal az enyémekbe fúrt.

• Lara Lockwood.

• Itt tanulsz? Még nem láttalak errefelé. – ivott egy kortyot az italából, közben a tekintetét egy pillanatra sem véve le rólam. Megráztam a fejem.

• Nem, nem idevalósi vagyok. Csak a barátnőmet látogattam meg.

• A barátnődet? Ki az?

• Boe Slithering. – a srác erre bólintott.

• Igen, tudom ki az. Ismerem. Együtt van vele irodalmam. – elmosolyodtam. Az volt Boe kedvenc tárgya – Na és te?

• Igen? – pislogtam rá kérdőn.

• Ha nem itt, akkor hol tanulsz?

• Hastings. Tulajdonképpen még nem vagyok egyetemista. – vallottam be. Erre meglepetten nézett rám.

• Nem mondod? Pedig annak néztelek. A nyakamat tettem volna rá.

• Az utolsó évemet járom. – egy apró mosoly sejlett fel a szám sarkában. Összeszorult a szívem, ha csak arra gondoltam, hogy három hónapon belül vége lesz mindennek. Ráadásul Ryan-t sem láthatom majd az egyetem miatt.

• Milyen irányban szeretnél továbbmenni?

• Reál vonal. – mikor láttam, hogy hitetlenkedve néz vissza rám, hozzátettem – Határozottan.

• És azon belül milyen témák érdekelnek?

• Tulajdonképpen bármi. A fizikát leszámítva. – elvigyorodott.

• Nem szereted?

• De igen, egyedül a dinamikai részt rühellem.

• Azt én sem szerettem. – egy pillanatra hátranézett, át a mögötte lévő pulton, aminek támaszkodott – Iszol valamit?

• Nem, kösz. – felvonta fél szemöldökét.

• Miért nem? – vállat vontam.

• Egyszerűen csak nem. Nem kell mindenre magyarázatot keresni. – ezen nevetett, aztán miután rendelt magának egy újabb adag whiskey-t, a fejével egy asztal felé bökött.

• Leülünk? – amint odanéztem, azonnal megértettem, mire céloz; az asztalnál ülők éppen pókereztek, ő pedig azt akarta, hogy csatlakozzunk be. Tekintettel arra, hogy nekem nem voltak túlzottan jó intuícióim a pókerhez, inkább nemet intettem a fejemmel – Ugyan már. – nevetett megint – Lazíts kicsit. – felsóhajtottam, aztán Fate-hez fordultam, aki éppen egy másik sráccal beszélgetett. A fiú szintén egyike volt Cone baráti körének. Miután ezt lerendeztem, az asztalhoz mentem Gerard-dal.

• Hé, mi a pálya? – fogadták a barnát a többiek – A csaj? – utalt rám felettébb kedvesen a kérdező. Alig láthatóan összevontam a szemöldökömet, de nem mutattam különösebb jelét az idegességemnek, amiért kicsit lekezeltek.

• Új itt. Gondoltam játszhatnánk mi is. – már éppen nyitottam a számat, hogy ellenkezzek, de leültettek az egyik székre, és az orrom alá dugtak öt lapot. Ryan-nel azóta pókereztünk még párszor, és megtanította, mik a nyerő alakzatok, de a lényeg azóta sem változott; méghozzá az, hogy soha egyszer sem tudtam megverni őt, úgyhogy mindig én maradtam ruha nélkül a végén. Az emlék hatására egy spontán, nosztalgikus mosoly sejlett az arcomra, mialatt elmélyülten révültem bele az asztallap csodálatos xilém és floém körvonalaiba. Ó, igen, még nem is mondtam: a biológiatanárom kicsit komolyan vette a tantárgyát. Szakmai ártalom, már ha lehet ezt így hívni. Lassan kifújtam egy nagyobb adag levegőt, aztán megnéztem a lapjaimat. Alig hittem a szememnek.

• A tétek? – nézett körbe a korábbi bunkó srác.

„Most tesszük be a téteket...” Szinte hallottam magamban Ryan hangját, ahogy tanított pókerezni. Mindenki tett valamennyit az asztalra. Nagyrészt ötvencentesek és egy fontok kerültek elő. Én is bedobtam egy fontot, Gerard pedig tartotta a tétet. „Ezeket mindenkinek tartani kell, vagy bedobni a lapjait, és kiszállni a leosztásból...” Lement pár kör, és úgy éreztem, ezúttal nyerésre állok. Persze azt sem lehetett kizárni, hogy csak más volt mások ellen játszani. Sose lehet tudni, mikor érdemes a megérzésekre hallgatni. Egy ideig folytatódtak az emelések, egyre durvább tétek kerültek le az asztalra, én viszont tökéletesen higgadt maradtam. Nem is értettem saját magam, hiszen ez sokkal nagyobb tétű volt, mintha csak Ryan-nel játszottam volna a mi megszokott vetkőzős pókerünket. Aztán egyszer csak elértünk arra a pontra, amikor már senki sem akarta tovább emelni az asztal közepén lévő – meglehetősen komoly – összeget. „Ha senki sem emel, felfedik a lapokat, és a legmagasabb értékű elviszi az összes tétet.” Mindenki az asztalra fektette a lapjait. A mellettem ülő Gerard tökéletes magabiztossággal mutatta meg a kártyáit a nagyközönségnek – színsora volt. Miután mindenki megvolt, rajtam volt a világ szeme. Ahogy lefektettem a kezemben tartott lapokat, elképedt szempárok szegeződtek rám. Ugyanúgy győztem, mint ahogy a legeslegelső alkalommal Ryan csúnyán elvert engem – egy royalflössel.

• Ezt meg hogy... – kezdte volna kérdezni Gerard, de elakadt a szava. Hitetlenkedve nézett fel rám – Ezt hogyan...? – vállat vontam, és szélesen elvigyorodtam.

• Jó tanárom volt. – magamban még hozzátettem, hogy „és kevesebb alkohol”, aztán végignéztem a többieken is. Az alkohol idegméreg, ezért nem is kedveltem túlságosan. Szerintem nem túlzok, ha kijelentem, hogy akkor, ott, annál az asztalnál az én idegsejtjeim voltak a legszalonképesebbek.

• Egy royalflöst akkor se lehet csak úgy kirakni! Ez elképesztő! – ismételten vállat vontam. Besöpörtették velem a nyereményt, viszont bármennyire akarták is, hogy játsszak, a további játékokból kimaradtam. Meg sem mertem számolni a nálam lévő összeget. Úgy döntöttem, jobb, ha a szívrohamot inkább otthonra tartogatom. Észre sem vettem, hogy az elmúlt időszak alatt mennyit fejlődtem Ryan keze alatt, hiszen egyedül annyit fogtam fel az egészből, hogy Ryan-en rajtamaradt az összes ruhája, míg engem csontra levetkőztetett minden egyes alkalommal. Mondjuk tény, hogy a későbbiekben már előfordult, hogy egy-egy ruhadarabtól meg kellett válnia, de egynél többet sose tudtam leszedetni róla. Nem csoda, hogy nem tűnt fel egyáltalán a fejlődésem. Visszamentem a pulthoz, de akkor egy kezet éreztem a vállamon. Félig felvont szemöldökkel fordultam hátra, hogy megnézzem, ki az. Gerard volt – Ez nem volt semmi, te lány! Zseninek kell lenni, hogy valaki kirakjon egy olyat. – úgy döntöttem, nem leszek illúzióromboló, és nem vallom be, hogy igazából halvány lila gőzöm sem volt arról, mit csinálok. Egyedül annyi jutott el az agyamig, hogy gépiesen teszem a dolgom, de ennyi. Aztán hogy a végén egy royalflös van a kezemben.

• Nos... kösz. – elvigyorodott, aztán vállat vont. Magamban hálát adtam Ryan-nek a szíves közreműködéséért, noha nem pont ez volt a célja.

• Most sem iszol semmit?

• Nem. Nem szoktam alkoholt inni. – hitetlenkedve nevetett.

• Ne mondd. Legalább egyet igyál meg.

• Nem, tényleg nem. – felsóhajtott, aztán csak összeborzolta a hajamat.

• Hát jól van, te tudod. – a homlokát az enyémnek támasztotta, és lehunyt szemekkel mosolygott. Ösztönből elhúztam a fejem – Mi az?

• Túl közel hajoltál.

• Ennyire félénk vagy?

• Nem, csak te ittál túl sokat. – szögeztem le.

• Ugyan már. Egyrészt alig ittam eddig, másrészt pedig nincs ebben semmi rossz. – megint közel hajolt, fél karját pedig a derekam köré fonta – Tetszenek az olyan lányok, akik talpraesettek és megvan a magukhoz való eszük. – miután ezt suttogta, lehajolt, viszont mielőtt meg tudott volna csókolni, egy iszonyatos erős pofont kevertem le neki. Akkorát csattant a tenyerem az arcán, hogy még a tőlünk tíz méterre lévők is hallották, holott a zene elég hangosan üvöltött.

• Mit képzelsz magadról? Arra nem is gondolsz, hogy talán foglalt vagyok? – háborodtam fel. Ennyire még aligha lehettem dühös valakire. A srác csak értetlenkedve dörzsölgette az arcát ott, ahol megcsaptam. Bizonyára bizsergett.

• Foglalt?

• Igen. – nagy önuralom kellett, hogy ki ne ejtsek a számon valami sértőt, illetőleg valami káromkodást. Jobbnak láttam, ha szimplán csak befogom a szám, különben nem mertem volna garanciát vállalni magamra.

Cone felröhögött az egyik sarokban a jelenet láttán – szerintem még sosem látta a haverját így beégni, főleg ennyi ember előtt. Boe és Fate is odajöttek. Ők tisztában voltak a kapcsolati státuszommal, úgyhogy cseppet sem lepte meg őket a cselekedetem. Cone és a még többnyire józan haverjai visszakísértek minket a koleszba, ahol a lányokkal elmentünk lefeküdni – hullafáradtak voltunk.