Chapter 3.

Már egy ideje tervezgetem, hogy hajstílust váltok – eddig talán ez lesz a legradikálisabb változtatásom. A gondom mindössze annyi, hogy még várnom kell, de úgy gondolom, megéri a várakozás, ha tényleg normális frizurát akarok. Még az ismerőseim sem fognak azonnal felismerni, még akkor sem, ha szemtől szembe bámulnak rám – illetve elég nagy a valószínűsége ennek a verziónak, mivel be akarom festetni a hajam ribizlipirosra. Ezzel a húzásommal én leszek majd a redhead az osztályban, de hát egy ilyen is kell, nem igaz? Van már, akinek vörös a haja, de attól nekem még élénkebb és kevésbé természetes vörös lesz.

Annyira türelmetlen vagyok, hogy ha rajzolok, akkor folyton csak magamat rajzolom a leendő piros hajammal. Várni amúgy csak azért várok, mert jelenleg fiús fazonom van, én pedig nyaktőig érő hajat akarok. Becsléseim szerint legkésőbb szeptember végén már eléggé le lesz nőve a hajam ahhoz, hogy elmehessek a fodrászhoz. Szerintem mondjuk mindenkit meg fogok lepni, mert talán én vagyok az utolsó, akiből kinéznék, hogy befestetné a haját...

Már vagy egy hete nem láttam viszont a srácot. Mára mondjuk úgy is azt beszéltem meg egy barátnőmmel, hogy találkozunk, és este nálam alszik, így legalább addig el tudom terelni a figyelmem a hajamról és a srácról is.

A barátnőm érkezése után megkért, hogy menjünk el egy elektronikai boltba, mert új konzol kéne neki – a régi ugyanis teljesen taccsra ment. Elmondása szerint az öccse gyepálta halálra szerencsétlen szerkentyűt.

És akkor a boltban megláttam az ismerős fekete-piros csíkos felsőt a barna hajjal és a szokatlanul egyedi nadrággal. Ezúttal egy citromsárga üvegű szemüveg is volt rajta, de az arcát ennek ellenére is azonnal felismertem. Semmi kétségem nem volt afelől, hogy ő az, de igyekeztem a figyelmemet a barátnőmre és a dilemmájára összpontosítani a két konzol között. Minden idegszálammal próbáltam arra figyelni, hogy melyiknek milyen előnye van, de sokkal nehezebben ment a dolog, mint vártam. Akaratlanul is szinte állandóan lapos pillantásokat vetettem a Nintendókat fixírozó srácra. Éppen mikor megint ránéztem, letette a videojátékot és felénk fordult. Azonnal elkaptam róla a tekintetem – biztos lehettem benne, hogy nem vette észre, miben mesterkedtem, mert a szemei megakadtak a mellette álló polcon és az azon sorakozó játékokon.

• Szóval akkor szerinted melyik legyen? – tette fel az összefoglaló kérdést a barátnőm.

• Nem is tudom... talán a piros.

• De az olyan... szóval nem a stílusom.

• Akkor a másik.

• De arról meg azt olvastam, hogy nem mindig megbízható.

• Akkor logikus, hogy a piros kell.

• De az olyan hivalkodó.

• Ilyenkor a külső nem számít, a lényeg a minőség, meg hogy mennyire jól tudod használni a játékhoz. Ha kézre áll, akkor semmi gáz nincs vele – tanácstalanul, még mindig vonakodva ejtette vissza a pillantását a két konzolra.

• Igaza van. De ha egyik sem jó, akkor tudom ajánlani a Nintendo DS Lite-ot – az állam esett le, amikor meghallottam a hangját.

• De az nem tudom, milyen.

• Perfekt. Tapasztalat.

• Te mit gondolsz, Lara, melyik legyen?

• Ööö – nem voltam képes összekaparni egy épkézláb mondatot, főleg, mert magamon éreztem a srác pillantását – szerintem... kipróbálhatnád a Lite-ot, amit ajánlott.

• Azt mondod? – magamban megint zsörtölődtem egy sort, hogy miért kell egy nyilvánvaló kijelentésre visszakérdezni.

• Szerintem hallgass Larára – mosolyodott el – Érdemes rám hallgatnod.

• Mert te akkora mestere vagy ezeknek?

• A legkisebb egó nélkül állíthatom – válaszolta magabiztosan a srác.

• Nem is tudom...

• Szerintem akkor is hallgass... – a srácra néztem, mert nem akartam megint ismételni magam, és nem tudtam, hogyan hívjam.

• Matt.

• ...szóval hallgass Mattre, és vedd meg a Lite-ot.

• Biztos?

• Ketten mondjuk – erősködtem. Persze nem bízhattunk volna meg Mattben, mert idegen, de én mégis az ő pártját fogtam. Önző voltam? Talán igen, egy kicsit. Talán csak jó pontot akartam szerezni nála, még akkor is, ha tudtam, hogy úgy sincs semmi esély arra, hogy valaha összejöjjünk. Mondjuk én mindig is ilyen reménytelen alak voltam... – Nézd meg a leírását, aztán dönts az alapján.

• Logikusan hangzik – meg is fordította a csomagolást a barátnőm és olvasni kezdte a szöveget.

• Köszönjük – mosolyogtam Mattre, aki nem mondott semmit, csak halványan elmosolyodott, biccentett egyet, aztán sarkon fordult és elment. Kicsit szomorúan néztem utána egy darabig, de a barátnőm örömében felkiáltott és ezzel visszairányította magára a figyelmem:

• Igaza volt! Ez tényleg jó lesz!

• Akkor menjünk és vegyük meg – indultam a kassza felé.

A szemeimmel még a lehető legkevésbé feltűnően átnéztem a boltot, de nem láttam többé Matt alakját.