So, first, I want to apologize for not updating for so long, but I didn't have any ambitions to continue. Then I sat down on my ass and wrote this piece, the 16th chapter. Enjoy. :3

16. Fejezet

Szülői találkozás

Tudtam, hogy öltözni fog, úgyhogy gondolkodás nélkül kisiettem a szobájából, a Robert Merle kötetét az ágyán hagyva. Merle remek író volt, és kifejezetten tetszett a Mesterségem a halál, még ha csak az első pár oldal alapján mondhattam is ezt, viszont nem maradtam volna bent Ryan szobájában csak a könyv miatt. Miután végzett, röhögve ölelt meg hátulról. Ezúttal fekete farmer és szürke ing volt rajta, aminek az ujjait a könyökéig feltűrte, ehhez pedig elmaradhatatlanul csatlakozott a karórája is.

• Nem vicces. – jegyeztem meg szárazon.

• Nem hát. – értett egyet nagy komolyan. Megpuszilta az arcomat, mikor látta, hogy továbbra sem szólalok meg – Akkor indulhatunk?

• Aha. – felvettük a kabátunkat és cipőnket is, aztán motorra szálltunk. Néhány percen belül megérkeztünk hozzám. Ryan kopogott, rövidesen pedig kinyílt előttünk az ajtó.

• Sziasztok. – anya széles mosollyal az arcán köszöntött.

• Üdvözlöm.

• Tegezz nyugodtan. – legyintett anya, utána beinvitált minket. Levettük a cipőnket, aztán az ebédlőbe mentünk. Ahogy Ryan meglátta apát, azonnal odalépett hozzá.

• Jó estét. – Ryan a kezét nyújtotta – Ryan Smudge, nagyon örvendek.

• John Lockwood. – apa határozott mozdulattal, egy mosollyal a száján fogadta el a felé nyújtott kezet – Részemről a szerencse.

• Foglaljatok csak helyet. – hallottuk meg anya hangját, mire a két férfi engedelmesen leült, én pedig a konyhába mentem, hogy segítsek anyának. Ott halkan hallottam, ahogy apa és Ryan beszélgetni kezdenek egymással.

• Melyik iskolába jársz?

• A Silver Moon-ba. – hangzott a válasz.

• Szeretsz oda járni? Hogy megy a tanulás?

• Nem igazán tudom, szeretem-e. Magát az akadémiát igen, de vannak bizonyos fenntartásaim az odajárókkal. A tanulásról pedig szerintem nem nekem kéne nyilatkoznom, hanem egy kívülállónak. Én azt mondom, saját szemmel nézve a teljesítményem átlagos, és lehetne jobb is. Mindig lehetne jobb.

• Ne higgy neki, apa. – kacsintottam pajkosan Ryan-re – Az osztálytársai szerint igazi zseni. A legjobb tanuló, és elmondásuk szerint neki lesz a legkevesebb gondja a felvételivel. – miután letettem az asztal közepére a salátát, nyomtam egy puszit apa arcára, aztán leültem Ryan mellé.

• Nos, reméljük, hogy a vizsgabizottság is így fogja gondolni. – mosolyodott el féloldalasan a srác.

• Merre szeretnél továbbmenni?

• Sok egyetemen gondolkodtam már. Engem a reál vonal érdekel jobban, úgyhogy megfordult a fejemben egy magyarországi egyetem, mert a mérnökképzés ott a legjobb. Még utána kéne néznem, van-e ott nemzetiségi osztály, de szerintem akadna valaki, aki segítene a nyelvvel. A másik ország, ami eszembe jutott, az Hollandia. Ott Rotterdamba mennék az Erasmusra, közgazdasági szakra. Négy évig tart a képzés, és szeptemberben kezdődne.

• Hollandia szép hely. – jegyezte meg csak úgy mellékesen apa – Tehát érdekel a matematika és a tudományok?

• Igen, nagyon szeretem őket. – mosolyodott el Ryan. Apa ezt egy bólintással nyugtázta.

• Azonnal jövök, indítok valami jó zenét.

• John, ne most menj el. – sóhajtott fel anya, a kezében egy tányérral, amin a frissen kisütött csirkemellek sorakoztak. Későn szólt, apa ugyanis már a dolgozószobájában bűvölte a tévét, hogy elindítson valamit. Szélesen vigyorogva tért vissza.

• Szereted ezt? – kérdezte a jobbomon ülő Ryan-t, mialatt helyet foglalt.

• Rolling Stones, igaz? Természetesen szeretem. – ahogy láttam, apa tetszését is maximálisan a magáénak tudhatta már, mondjuk nem csodálkoztam rajta.

• Lara is mindig felismeri.

• Még szép. Nagyon egyedi a stílusuk. – szögeztem le.

• Az biztos. – értett egyet vigyorogva Ryan – Mielőtt megismertem volna a Billy Talent-et, a Deep Purple és a Led Zeppelin volt a kedvencem. Egy időszakomban pedig folyamatosan északi vikingrockot hallgattam.

• ZZ Top? – érdeklődött tovább apa.

• Cheap sunglasses, örök sláger marad. – nevetett röviden Ryan.

• És az északiak közül kiket szerettél? – Ryan elgondolkodott néhány pillanat erejéig.

• A kedvencem az Apocalyptica és az Amon Amarth volt. De Rebellion-t is rengeteget hallgattam. Még meg is van egy albumuk.

• Stratovarius-t ismered? – Ryan megrázta a fejét.

• Nem.

• Gyere, megmutatom neked a kedvenc albumomat. – apa már fel is állt, hogy a szobájába menjen a barátommal, de anya rászólt.

• John, most eszünk. Majd utána. – apa erre engedelmesen visszaült a helyére.

• És mit szoktál csinálni szabadidődben? Valami sport?

• Természetesen van. Amerikai foci.

• Milyen filmeket szeretsz? – érdeklődött anya is. Ő is helyet foglalt az asztalnál, apa mellett.

• Szinte bármit megnézek. Egyedül a romantikus filmeket nem.

• De a kedvemért megnéznéd őket, nem? – játékosan lebiggyesztettem a számat, és nagy szemekkel néztem Ryan-re, mire elnevette magát.

• Persze. Csukott szemekkel és fülhallgatókkal. Érted bármit. – Ryan rámkacsintott, apa pedig kuncogott.

Mindenki tett a tányérjára a csirkemellből és a salátából, evés közben pedig tovább folytattuk a beszélgetést, immár nemcsak Ryan-t kérdezgetve, hanem a szüleim is meséltek ezt-azt. Miután végeztünk, anya és én a konyhába mentünk elpakolni a tányérokat, addig apa és Ryan apa dolgozószobájába vonultak, hogy megtárgyalják, ki milyen zenéket szeret, és hogy Ryan is meghallgathassa a már korábban emlegetett Stratovarius albumot.

Mikor végeztünk az elpakolással, anya és én is csatlakoztunk a fiúkhoz. A szobában apa íróasztala, egy tévé, egy hifi és egy kanapé volt, illetve több méternyi kábel, és rengeteg számítógép. Apa informatikával foglalkozott, ezért is maradt ki otthonról olyan sokat – nemegyszer előfordult, hogy megkérték, oldjon meg egy levelezést, vagy bármilyen másfajta problémát. A munkája mellett ez pedig bőven elég volt ahhoz, hogy naponta mindössze néhány órát lehessen csak otthon. Kiderült, hogy valamilyen szinten Ryan is ért az informatikához, viszont azzal nem foglalkozott annyit, mert őt más dolgok érdekeltek. Elmondása szerint neki elég, ha annyit ért a számítógépekhez, hogy ha valamilyen egyszerűbb probléma adódna, gond nélkül meg tudja oldani. Komolyabb gubanc esetén fordulna csak külső segítséghez, azonban még mielőtt ezt tenné, először megpróbálná maga megtalálni a megoldást a problémára. Ryan azt is elmondta, hogy gond nélkül tud gépet telepíteni.

• Nem fordult meg a fejedben, hogy mechatronikai mérnök legyél?

• Nem. Érdekel ugyan a fizika is, de nem olyan magas szinten.

• Pedig az is érdekes foglalkozás, és mindenképpen jól keresnél. – Ryan elvigyorodott, aztán vállat vont.

• Meglehet. De én maradnék inkább az eredeti terveimnél. – apa mosolyogva bólintott, de nem szólt semmit. Helybenhagyták a témát. Ryan az íróasztaltól a kanapéhoz sétált, hogy leülhessen mellém. Én a lábaimat felhúzva pihentem a bútoron, a srác pedig szorosan mellettem foglalt helyet, egyik karját átvetve a nyakamon, hogy magához húzhasson. Nyomott egy puszit a homlokomra, míg én örömmel hajtottam a vállára a fejemet.

• Nem jössz fel a szobámba? – ajánlottam neki halkan. Vállat vont.

• Ahogy gondolod. – felnevettem.

• Én téged kérdeztelek. – mosolyogtam fel rá.

• Oké, mehetünk. – felálltunk a kanapéról. Felmentünk a lépcsőn, egyenesen a szobámig. Ryan szokás szerint becsukta maga mögött az ajtót, aztán követett engem az ágyamhoz. Lehuppant mellém, majd a fejét a keresztbe tett karjain pihentetve feküdt a hátára, míg a lábai még mindig a talajon voltak. Elmélyülten nézte a baldachint, úgy kérdezett – Mit gondolsz, bejövök a szüleidnek?

• Még kérded? – vigyorogtam rá – Elég egyértelmű, hogy imádnak. – féloldalasan elvigyorodott.

• Csak tudni akartam a véleményedet. Te jobban ismered őket, mint én. – vállat vontam.

• Az nem jelent semmit. – ekkor rám nézett. Az egyik kezét elvette a feje alól és felém tartotta. Felvontam fél szemöldököm, mire ő mélyet sóhajtott, mikor látta, hogy nem fogok magamtól mellé feküdni. Megragadta a karomat, és gyengéden lehúzott az ágyra. Szorosan magához vont, én pedig a mellkasára fektettem a fejemet. Mélyen magamba szívtam a Drakkar Noir parfüm illatát. Tudtam, hogy ezentúl már nem fogom ezt Mason-ön érezni, ez a felfedezés pedig vad örömmel töltött el.

Az egész testemmel Ryan-hez húzódtam, míg a bal karomat átvetettem a felsőteste fölött, hogy átölelhessem. Az ő keze is körülöttem pihent, ami elég megnyugtatóan hatott rám – biztonságérzetet kölcsönzött, hogy a barátom izmos karja ölel át. Rövid hezitálás után a lábamat összekulcsoltam az övével. Egy pillanat töredékéig megrezzent, ebből tudtam, hogy kicsit meglepte ez a cselekedetem, de nem szólt semmit, csak adott egy puszit a fejem tetejére, mialatt a másik karját is körém fonta. Még halványan eljutott a tudatomig, hogy odakint hóvihar tombol, de nem foglalkoztam vele – ráadásul abban a megnyugtató, biztonságérzetet adó helyzetben álomba is merültem.