2nd part of the 14th chapter. :3

• És mi a helyzet a válaszoddal? Tudod már, hogy mit szeretnél? – ijedt tekintettel néztem Ryan higgadt arcára. Hogy lehet ennyire nyugodt?!

• Nos én... – Ryan nemet intett a fejével.

• Ne mondd, hogy nem tudod. Már egy hete kérdeztelek.

• Tudom. Ne haragudj.

• Ne mondd, hogy nem szeretnéd. Vagy arról van szó? – nem válaszoltam azonnal. Ryan egy pillanat alatt begépelt valamit a szövegszerkesztőbe, a laptopot pedig felém fordította.

• Majd élőben elmondom. Az ilyesmi nem telefontéma, akármi is a válaszom. Csak nem ma este. Ez Ryan napja, ha szülinapja van, úgyhogy nem aktuális.

• Nekem az is jó, ha félrevonulunk. Végül is csak két másodperc, míg kimondasz egy szót. – láthatóan elég biztos volt abban, hogy igent mondok. Ha nem így lett volna, számolt volna azzal is, hogy esetleg magyarázatot kell adnom.

• Nem ma. Majd találkozunk valamikor. Mondjuk egyik reggel, suliba menet...

• Ne várjunk vele hétfőig. – az ajkamba haraptam. Nem akartam vele soron kívül találkozni. Pedig muszáj volt. Annyira önző meg nem voltam, hogy elrontsam Ryan estéjét, csak mert nem akarom látni a haverját.

• Oké, akkor majd vasárnap. A Stream-ben, a parkban, vagy a szirtnél. Nekem mindegy.

• Gyere hozzám. – liftezett egyet a gyomrom, amiért először ennek a mondatnak a másik jelentése jutott eszembe. Emiatt vonakodtam is igent mondani erre az ajánlatára. A csendre felsóhajtott – Majd megbeszéljük. Átugrok Ryan-hez.

• Oké. Szia. – ahogy letettem, azonnal kimentem a konyhából Ryan-nel a nyomomban – Mennem kell. Majd este találkozunk. – Ryan összevont szemöldökkel nézte a földet.

• Ne hagyj itt semmit. A képedet meg leveszem, amíg itt van. – bólintottam. Nyilván le kellett vennie. Ha Mason látta volna, hogy egy saját készítésű ajándékot adtam Ryan-nek, nem tudom mekkora patáliát rendezett volna. Mondjuk nem is nagyon akartam tudni.

• Figyelj... itt maradok a házad mögött, amíg ide nem ér. Egész biztos kocsival jön, és nem akarom, hogy a környéken lásson sétálni.

• Megértem. – míg ő válaszolt, magamra vettem a kabátomat – A hátsó ajtón menj ki. Ott a kertben addig meg tudod húzni magad.

• A sütire találj ki valamit. – elvigyorodott.

• Már megvan a szövegem. – nem is tudom, miért lepett ez meg engem. Ryan remek srác, gyorsan forog az agya.

• Oké. Akkor megyek is. – a konyhában lévő ajtóhoz indultam, de Ryan még elkapta a csuklómat és visszahúzott magához. Szorosan megölelt, aztán adott egy puszit a homlokomra.

• Utálom, hogy el kell rohannod. – visszaöleltem, de hallottuk, hogy egy autó lefékez a ház előtt, úgyhogy elengedett – Akkor majd este. – gyorsan bólintottam, aztán kirohantam a hátsó kijáraton. Halkan csuktam be magam mögött az ajtót, de ott maradtam, hogy hallgatózhassak kicsit. Tudnom kellett, hol vannak a házban, vagy hogy merre mennek. Koncentrálnom kellett, de végül sikeresen ki tudtam venni néhány szófoszlányt, noha elég halkan, de elég érthetően.

• Sütöttél? – éreztem, hogy ez lesz Mason első kérdése.

• Nem. Anyámnak segítettem. Mondtam, hogy dolgom van. El kellett mennie, úgyhogy itt kellett maradnom.

• És mi készül? – már élesebben hallottam a hangokat. Basszus, bejöttek a konyhába! A hátsó ajtó pedig a konyhából nyílt.

• Sima alap. – informálta Ryan – Egy pillanat, felviszem a gépem. – muszáj volt felmennie, hogy leszedje a képet a faláról.

• Alison nem olyan régen ment el, igaz?

• Aha. Bevágta a sütőbe, aztán elrohant. – Ryan hangja lényegesen tompább volt már. Amíg nem mentek el onnan, én sem mehettem sehová. Ha az emeleten lettek volna, már rég el tudtam volna slisszolni onnan, de amíg lent voltak, túl nagy volt a lebukás veszélye. A szívem a mellkasomban eszméletlen gyorsan vert. Nagyjából egy percig néma csend volt, de aztán újra megszólalt Mason. Ryan nyilván akkor ért vissza.

• Nem gáz neked, hogy nincsenek ma itthon a szüleid?

• Huszonegy vagyok. Nem akadok ki az ilyesmin.

• De hogy bírod egész nap egyedül?

• Nem ügy. El tudom foglalni magam. Nem jössz fel?

• De, menjünk. – halk motozást hallottam, nyilván akkor mentek el. És akkor jött el az én időm. Úgy rohantam el onnan, mintha legalábbis az életem múlt volna rajta. Egészen a Fern Street végéig futottam, ott pedig a térdeimre támaszkodva kapkodtam levegő után. Még visszanéztem egyszer az utcára – Mason sportautója eléggé feltűnő volt –, de aztán elsétáltam onnan.

Este nyolckor Mason küldött egy SMS-t – annyit írt, hogy fél óra múlva felvesz. Ha nem tudtam volna, hogy Ryan-nel együtt jön, egészen biztosan csuklóból visszaírtam volna neki, hogy nem kell jönnie értem. Fél kilenckor pedig meghallottam a kapucsengőt.

• Szia. – nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam Ryan-t állni a küszöbön. Egy hajszálra voltam attól, hogy egy szájra puszival köszöntsem, de aztán emlékeztettem magam, hogy szigorúan tilos egyelőre.

• Szia. – köszöntem vissza neki, aztán Mason vörös autójához mentünk. Beszálltam Ryan mögé a hátsó ülésre, aztán üdvözöltem az aranybarna hajút is.

• Üdv. – mosolygott rám. A mosolya nem sejtetett semmi jót. Vagy csak én képzeltem bele túlságosan sokat? – Hogy vagy?

• Megvagyok. – hátradőltem inkább az ülésen, és kinéztem az ablakon. Olyan érzésem volt, mintha figyelnének, de amikor lopva Mason-re pillantottam, láthattam, hogy ő az utat figyeli, nem engem. Bennem mégis motoszkált az érzés, hogy figyel valaki. Mikor az ablak helyett ösztönösen magam elé néztem, megláttam egy kobaltkék szempárt, ami az oldaltükörből nézett engem. Egy pillanat erejéig egy mosoly villant az arcomra, de annyi volt, nem több. Mikor megérkeztünk a Stream-hez, mindannyian kiszálltunk az autóból, de Mason odalépett hozzám.

• Itt tudnál maradni egy percre? – gombóc nőtt a torkomban.

• Ne haragudj, de nem. Tudod, azt mondtam, nem ma. – megrázta a fejét.

• Már biztosan van válaszod. Csak egy szót kell kimondanod.

• Nem most, Mason. Ez az este nem rólunk szól, hanem...

• Történt valami? – ahogy meghallottam Ryan hangját, megkönnyebbültem. Hatalmas önuralom kellett, hogy ne ugorjak a nyakába.

• Nem, semmi. – sóhajtott Mason, majd a bejárathoz sétált. Ahogy Ryan-re néztem, rámkacsintott, aztán mi is elindultunk a kávézó felé.

• Boldog születésnapot!! – kiáltották mind a többiek, amint meglátták Ryan-t belépni az ajtón. Az amerikai focista erre csak elmosolyodott, és egy intéssel üdvözölte a csoportot, aztán Mason-nel és velem a nyomában odament az asztalhoz.

• Kösz, de tudjátok, hogy nem kellett volna. – Rick azonnal a nyaka köré fonta a karját.

• Ugyan már, ember! Tudod jól, hogy nem hagyjuk annyiban, ha fontos esemény történik! – Ryan féloldalasan elvigyorodott, de nem szólt semmit. Én Ryan-nel szemben ültem le, Mason pedig mellém. Az ajkamba haraptam. Page küldött felém egy pillantást, és alig észrevehetően felvonta a szemöldökét, mire én lehunytam a szemeimet. Tudta jól, ezt azt jelenti, Mason még nem tud semmiről.

• Mit hozhatok? – hallottuk meg magunk mögött egy lány hangját. Mindenki leadta a rendelését, a lány pedig elvonult.

• Történt veled valami érdemleges a mai nap? – fordult Ryan felé Jensen, de még mielőtt a srác válaszolhatott volna, Mason megelőzte.

• Nem, egész nap egyedül volt otthon.

• Ne már, nem mondod? Hogy bírtad ki? – kérdezte hitetlenkedve Jason. Az érintett lassan vállat vont.

• El tudom foglalni magam. – elmosolyodtam, Ryan pedig egy pillanatra rám nézett. De nem tovább, épp csak egy pillanatra. Sikerült teljesen természetesen megoldania, mintha nem lenne jelentősége a pillantásának.

• És mik a terveid? Hova mennél továbbtanulni?

• Vannak bizonyos egyetemek, amiket fontolóra veszek. Még nem döntöttem el, melyikre megyek. De úgyis a felvételin múlik minden.

• Na ne viccelj! Azzal neked lesz a legkevesebb bajod! – röhögött Rick, mialatt a vállával játékosan meglökte Ryan-t, aki erre csak vállat vont.

• Ilyen jó tanuló vagy? – a hangom hallatára egy pillanatra meglepett arcot vágott, de a tőle megszokott higgadt közönnyel válaszolt.

• Talán. Az ilyesmit nem én látom, hanem a környezetem.

• Egy igazi lángelme a srác, higgy nekem. – Mason átkarolta a nyakamat, mire a gyomrom liftezett egyet. Austin csak hátradőlt a székén, míg Page kényelmetlenül fészkelődött a barátja mellett. Ryan arca elkomorult, de ettől eltekintve nem adta különösebben jelét a feszültségének. Nekem kellett lépnem.

• Ezt anélkül is el tudod mondani, hogy átkarolnál. – megemeltem a karját, aztán kicsit lehajolva kibújtam alóla. Mason meglepetten nézett, de nem szólt egy szót sem. Erre a mellettem ülő Jason használta ki a helyzet adta lehetőséget, és a nyakamat átkarolva magához húzott, csak hogy összeborzolja a hajamat. Ryan diszkréten felnevetett, amiből tudtam, nem zavarja, ha a Midday ikrek piszkálnak.

• Úgy tűnik, másokra is átragadnak a hülye szokásaid. – közölte Ryan Rick-kel, még mindig egy mosollyal a szája szélén.

• Látod, látod, meglehet. – röhögte el magát a srác. A rendelt italok is megérkeztek, úgyhogy egy kicsit elcsitultak a kedélyek, amíg a csészéket az asztalra pakolták nekünk.

• Ú, tudjátok, mit kéne csinálnunk? – szólalt meg Jensen. Ryan ivott egy kortyot a kávéjából, a többiek pedig csak Jensen-re figyeltek – Játszani a Slender-rel. – közölte egy széles vigyorral az arcán.

• Na nem! – tiltakozott azonnal Page – Én már játszottam vele, és nincs az a pénz, amiért megint megtenném!

• Akkor Amnesia. – csatlakozott Jason is.

• Azzal meg én nem fogok. – a mellettem ülő srác erre elröhögte magát.

• Egyszer gyere el hozzánk, mérget vehetsz rá, hogy leültetünk elé!

• Akkor egyszerűen nem megyek el hozzátok soha. – vontam vállat, aztán én is ittam a forrócsokimból.

• Akkor elrángatunk. – megint magához vont és összeborzolta a hajamat – Ryan, ugye nem gáz, ha megcsappan egy kicsit a létszám? – ahogy a szülinaposra néztem, ő csak halkan nevetett, a kezével takarva el a száját, míg a könyöke az asztalon nyugodott.

• Nem. – rázta meg a fejét Ryan, igyekezve elfojtani a nevetését. Én kihámoztam magam Jason karja közül, aztán megköszörültem a torkom.

• Nem megyek senkivel sehova. Page, kötözz az asztalhoz!

• Ezer örömmel. – nevetett fel – Vagy ülj Rick mellé, ő meg tud védeni, ha neked ront a két iker. – rögtön megértettem a célzást. Azt akarta, hogy Rick és Ryan közé üljek le.

• Igaza van. Rick, gyere arrébb! – ahogy Austin ezt mondta, megragadta a srác ingét, és maga felé húzta, ezzel helyet szorítva nekem Rick jobbján, Ryan és közte.

• Nem, nem megy innen sehova! – szólalt fel Jason, de Page akkor már megfogta a kezem, és maga felé húzott. Onnantól pedig már csak két lépés volt a nekem szorított talpalatnyi hely.

• Így se gáz. – kacsintott a tesójára Jensen – Csak egy karnyújtásnyira van, és szerintem ha nagyon szépen kérem, Ryan kiadja nekem.

• Rick erősebb Ryan-nél. – vetette közbe Austin, aztán gyengéden a helyemre lökött, én pedig helyet foglaltam Rick és Ryan közt.

• Legalább nem kell már félnem, hogy az elé a horrorjáték elé ültettek. – ennyit mondtam csak, mindössze azért, hogy bebiztosítsam a szerepemet. Mason arcán látszott, hogy amint elrángattak mellőle, a kedve jelentősen megcsappant, viszont Page-nek és Austin-nak hála ez az egész teljesen úgy nézett ki, mintha az akaratom ellenére történt volna, így egyelőre Mason sem foghatott gyanút.

Így telt el az este hátralevő része. Én Ryan balján ezerszer jobban éreztem magam, és ahogy észrevettem, ő is sokkal többet mosolygott és nevetett, mint azelőtt. Az ikrek és Rick továbbra is hozták a formájukat, a hangulat tehát maradt a régiben. Háromnegyed tízkor mentünk el a Stream-ből, negyed órával a záróra előtt. Rick akkor felsóhajtott, hogy semmi kedve sincs hozzá, de muszáj lesz tanulnia, mert megbeszélte Faith-tel, hogy a lány segít neki néhány dologban. Erre természetesen megkapta a piszkálódásokat, de nem igazán foglalkozott velük, csak a maga módján visszavágott mindenkinek, aki beszólt neki.

Mason és Ryan vittek haza engem. Mason leparkolt a házunk előtt, viszont ahogy kinyitottam a kocsiajtót, megszólalt.

• Akkor holnap?

• Oké. Majd megbeszéljük, hol és mikor. – én is gyorsan le akartam már zárni ezt az ügyet hármunk közt.

Miután megfürödtem, és átöltöztem a pizsamámba, a Vérbankkal a kezemben befészkeltem magam az ágyamba a párnáim közé, mielőtt azonban belemerültem volna a könyvbe, még küldtem Page-nek egy gyors SMS-t.

„Köszönöm. - Lara.”