Chapter 2.

Másnap reggel a csendre ébredtem – az éjszakai vihar után szinte fülsüketítően csendes volt minden. Nem bírtam másra gondolni, minthogy tegnap valami nagyon jó történt velem, csak azt nem tudtam, mi – de természetesen pár pillanat után azonnal beugrott minden. Még az a sajnálatos tény is, hogy csak álmomban tartott olyan sokáig a beszélgetés.

Kínkeservesen levánszorogtam a földszintre a konyhába, hogy megreggelizzek. Ma nem terveztem semmi olyasmit, hogy esetleg kidugom az orromat a házból – amúgy sem szerettem kimozdulni, én tipikusan az otthon kuksoló kategória képviselője voltam. Tegnap is csak azért voltam képes rávenni magam arra, hogy elmenjek sétálni, mert olyan körülmények voltak, amik nekem a legmegfelelőbbek – elsősorban az, hogy esett az eső. Engem akkor a legkönnyebb kirobbantani a szobámból, amikor esik. A konyhában, sőt az egész lakásban tökéletes csend uralkodott. Élveztem. A konyha kövezetén sétálva a csendben hallgattam meztelen lépteim zaját. Hideg volt ugyan a kő, engem cseppet sem zavart. Az ablakhoz mentem és kinéztem rajta. Az ég alja megint világosszürke volt, ami azt jelentette, hogy ma is lehet esőre számítani. Azt nem tudtam, vihar lesz-e, de hogy eső igen, az biztos. Ha esik, megfontolom, hogy megint sétálok egyet. Ki tudja, talán megint összefuthatok vele...

A távlatból visszatértem a konyhába – megint azon kezdtem törni a fejem, hogy mit egyek. Végül egy egyszerű szendvicsnél állapodtam meg. Átmentem a konyha melletti tágas nappaliba és bekapcsoltam a TV-t. Végigpörgettem az összes adót, de semmi érdekeset nem találtam – akciófilm sehol, minden adón a szappanopera, a dráma és a nyálas romantikus film váltakozott. Elszórtan akadt egy-egy valóságshow és interjú is, de azok mind olyan emberekkel készültek, akiket vagy nem ismertem, vagy nem érdekeltek. Maradtam hát a jó öreg DVD-készletnél. Jó tíz percet elszórakoztam a kereséssel, és mire végül is találtam egy alkalmas filmet, kipakoltam a háromnegyed filmpolcot. Kicsit felhúztam magam rajta, hogy most ezt mind vissza is kell pakolnom, de megmakacsoltam magam és nekiálltam – ha nem így teszek, esélytelen, hogy a szendvicsemmel leüljek a kanapéra. A visszapakolás szerencsére nem vett el több időt, mint az előpakolás, úgyhogy a hirtelen jött dühöm csillapodott kicsit.

A választásom a Szellemlovas 2-re esett. Elindítottam a lejátszást, aztán visszaslattyogtam a konyhába és nekiálltam megcsinálni a szendvicsemet. Pontosan olyan voltam, mint egy lajhár – vagy még annál is lassabb –, de még mindig nem volt okom azt mondani, hogy teljesen felébredtem – nálam ugyanis az ilyesmi elég sokáig tart.

A tányéromat az egyik párnára dobtam, aztán odamentem az egyik ablakhoz és bukóra nyitottam. A függöny azonnal meglebbent a levegőmozgástól, így a kellemes félhomályt időnként kettéhasította egy fénynyaláb. Igyekeztem először elvonatkoztatni ettől a ténytől, de végül mégis inkább úgy döntöttem, hogy visszacsukom ezt az ablakot és a konyhában lévőt nyitom ki.

Mikor végre minden zavaró tényezőt semlegesítettem, visszatértem a filmhez – már le is ment belőle tizenöt perc. Igazából nem sokat számított, mert szinte az egész filmből összességében csak öt perc maradt meg. Végig a lelki szemeim előtt megjelenő képet figyeltem: hallottam az eső sistergését, láttam magam előtt a villámot, hallottam az ahhoz tartozó dörgést, és láttam az előttem magasodó alakot. Láttam, ahogy mozog a szája, viszont még mindig csak az esőt és a dörgést hallottam. Aztán megjött a hangja is, és akkor mintha minden addigi külső tényező megszűnt volna létezni, csak arra koncentráltam, csak azt hallottam. Önkéntelenül eszembe jutott egy dalszöveg – „Was it a dream? Was it a dream? Is this the only evidence that proves it, a photograph of you and I?” mivel csak úgy spontán jutott eszembe, nem tudtam, melyik bandától van, de aztán rájöttem, hogy a 30 Seconds to Mars egyik dala. Nem is várattam sokat magamra, azonnal előszedtem az egyik CD-met és megkerestem rajta a Was it a Dream-et. A CD-állványon könnyebben megtaláltam amit kerestem, ráadásul a felső polcokon voltak az enyémek, így nem volt nehéz kimazsolázni a 4-5 darab közül, melyiket kerestem. A helyiséget azonnal betöltötte a zene – az első, amit meghallgattam, természetesen a Was it a Dream volt, utána már váltogattam a lehetőségek között.

Közben nekiálltam rendbe rakni a házat – konkrétan felmostam, letörölgettem az ablakokat meg a polcokat, és felporszívóztam. Aztán órákkal később, mikor végre végeztem, megérkezett az eső. Elnyúltam a kanapén és pihentem kicsit, addig csak az esőt hallgattam – a zenét ugyanis megállítottam. Úgy döntöttem, hogy ha még húsz perc múlva is esik, megint megyek sétálni. Ebből azonban nem lett semmi, mert a pihegésemből alvás lett.