20th chapter ppl. Enjoy. :3

20. Fejezet

Új

Február 15-én, hétfőn reggel Ryan mobiljának az ébresztőjére keltünk. Úgy aludtunk el, ahogy voltunk – ő a fekete farmerjában, én a komplett ruhámban. Egymás mellett feküdtünk, a karja pedig körülöttem pihent. Ő volt a fal felőli oldalon, én háttal neki. Ahogy az alvás fázisából kilépve ismét a tudatomnál voltam, megéreztem Ryan meleg, egyenletes légzését a nyakamnál. Az ébresztő hangjára csak kelletlenül mordult egyet, és szorosabban vont magához. Abszolút nem foglalkozott a ténnyel, hogy fel kéne kelnie, mert iskola van. Felnyitottam a szemeimet, és a telefonját kezdtem keresni. Annyira nem voltam még magamnál a reggeli kómázás miatt, hogy azt sem fogtam fel, hol kéne keresnem. Hosszabb időbe telt, míg rájöttem, hogy a telefon Ryan farmerzsebében van. Nem vetemedtem volna arra, hogy még ennek tudatában is leállítsam a zenélést, úgyhogy inkább csak lassan megkíséreltem megfordulni. Ryan alvó arcának láttán elmosolyodtam, aztán felkönyököltem – illetve fel akartam könyökölni, de amint megérezte, hogy megmozdulok, erőteljesebben húzott megint magához. Miután visszacsuklottam az ágyra, halkan, álmos hangon mormolta.

• Ne menj még el.

• De az ébresztőd... – kezdtem, de félbeszakított.

• Még túl lusta vagyok. – elvigyorodtam.

• Vagy csak élvezed a helyzetet. – még mindig csukott szemekkel féloldalasan elvigyorodott.

• Az az opció sem zárható ki. – halkan nevettem, aztán megpusziltam az orrát, mire szélesedett a vigyora.

• Állítsd le, Ry. – mélyet sóhajtott, aztán eleresztett. Lustán kinyitotta a szemeit, épp csak annyi időre, hogy biztosan a „szundi” gombot nyomja meg, utána ledobta a mobilt az ágyára, és helyette megint engem ölelt át. Elmosolyodtam – Mikor tervezel felkelni?

• Nem tudom. – mormolta – Még egy darabig fekszem inkább.

• Oké, de akkor engem engedj el. Haza kell mennem.

• Úgy értettem, veled akarok még itt feküdni. – adtam egy puszit az arcára.

• Tudom. De haza kell mennem, hogy átöltözzek. – álmos hangon felmordult.

• Nem tudsz még egy kicsit várni? Úgyis csak átöltözöl. És elviszlek. – megadóan felsóhajtottam. Ebből már tudta, hogy ő nyert, úgyhogy egy diadalittas vigyor szélesedett az arcára. Visszafészkeltem magam a karjai közé, az arcomat a mellkasához fektettem, ő pedig erre válaszul szorosan magához ölelt.

• Ryan, fent vagy már? – kopogás hallatszott az ajtón.

• Aha. Egy pillanat és megyek.

• Ray hamarosan megy. Még el tudsz köszönni tőle.

• Oké. – tompán hallottam, ahogy Alison elsétál a szobától. Nyilván tudták, hogy náluk aludtam, hiszen a cipőm és a kabátom mind árulkodó jelek voltak. Ryan elengedett, aztán miután felült, nyújtózott egyet az ágyon. Kiropogtatta az összes létező gerinccsigolyáját. Már úgy-ahogy hozzászoktam, hogy néha ropogtatja bizonyos ízületeit, úgyhogy nem szisszentem fel ennek hallatára, mint a kezdetekkor – Gyere, bemutatlak apámnak.

• Most? De hiszen reggel van, és nem hinném, hogy értékelné, ha úgy találkozna velem, hogy...

• Gyere már. – Ryan vigyorgott, és kikelt az ágyból – Túl sokat aggodalmaskodsz ezen. Szimpatikus leszel neki. – az apjával, Ray-jel még soha nem találkoztam eddig, hiszen elfoglalt ember volt; Londonban töltötte a hét öt napját a munkája miatt, így csak a hétvégén tudott együtt lenni a családjával – Tudja, hogy van barátnőm. Nem fog meglepődni. Már kíváncsi rád, csak sose jönnek úgy össze a dolgok, hogy lásson is. – bólintottam, aztán tétován követtem. Kimentem utána a szobájából, le a lépcsőn, egészen a bejárati ajtóig, ahol az apukája éppen a cipőjét vette fel – Reggelt, apa.

• Neked is, fiam. – ahogy felnézett, nekem egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Ryan kiköpött mása volt, annyi különbséggel, hogy a bőre fehérebb volt, a haja pedig hollófekete. A szemei világító tengerkékek voltak, így mindössze annyiban tértek el Ryan-éitől, hogy világosabbak voltak, de ugyanolyan élénkek és lélegzetelállítóak.

• Apa, ő itt a barátnőm. – ahogy ezt mondta, lágyan megfogta a kezemet. Félénken az édesapjára mosolyogtam.

• Jó reggelt. Lara Lockwood, nagyon örvendek. – a kezemet nyújtottam felé, amit a férfi egy határozott mozdulattal el is fogadott.

• Ray Smudge, részemről a szerencse. – a mosolya is épp olyan lenyűgöző volt, mint a fiáé – A fiam már sokat beszélt nekem rólad. Tényleg helyes lány vagy. – erre Ryan-re pillantottam, aki csak vigyorogva vállat vont. Ray felnevetett. A hangja is hasonló volt Ryan-éhez; ugyanolyan mély, ha nem mélyebb, viszont kevésbé rekedtes – Azt is elmondta, mennyire örül, hogy együtt vagytok.

• Apa! – szólt közbe Ryan. Ahogy a srácra néztem, láttam az arcán, hogy egy nagyon hangyányit elpirult. A férfi ismét felém fordult.

• Majd ha nem lesz itthon, mesélek még neked róla. – egy „szeretem zavarba hozni a fiam” kacsintást küldött felém, de ezzel csak azt érte el, hogy a fia ismételten rászólt. Ray erre csak nevetett – Na megyek. És ha úgy van, akkor hétvégén esetleg szerencsésen leülhetnénk itt beszélgetni. – ajánlotta még nekem, aztán Alison-hoz fordult, és adott neki egy kissé elnyújtott szájra puszit búcsúzásképp. A férfi még intett kettőnknek is, mielőtt végleg eltűnt volna az ajtó mögött. Ryan felsóhajtott, Alison pedig kuncogott. A sráchoz lépett, és adott neki egy puszit az arcára.

• Szeretünk, kicsim. – a konyhába ment, hogy befejezze a reggeli elkészítését. Engem is meghívtak, hogy reggelizzek ott, így elfogadtam az ajánlatot. Miután végeztünk, Ryan felment a szobájába átöltözni az egyenruhájába, én addig az anyukájával beszélgettem. Kiderült, hogy kezdetben Ryan kosarazással kezdte, és csak később váltott amerikai futballra. Alison egy képet is mutatott nekem a másfél éves Ryan-ről. Azt hittem, elolvadok a kisbaba láttán, olyan édes volt. Hatalmas, világító kobaltkék szemei, sötétbarna pihékben növő haja, alig látható szemöldöke és gyönyörű vonásai voltak, amik az idő elteltével kifinomulttá váltak. Habár Ryan még huszonegy évesen is ugyanolyan gyönyörű volt, csak sokkal férfiasabb, így inkább jóképűnek illett hívni, nem gyönyörűnek.

• Anya, nem mondhatod komolyan. – sóhajtott fel a fia, amint meglátta, milyen fotó van a kezemben.

• Olyan édes vagy rajta! És ezt még meg akartad tagadni tőlem? – az anyukája erre felnevetett.

• Elég zárkózott, nem szereti, ha ilyesmit látnak róla mások. – magyarázta nekem, mondjuk ezzel már én is tisztában voltam.

• Anya, nincs erre időnk. Háromnegyed óránk van beérni az akadémiára.

• Az még sok mindenre elég. – vetettem közbe.

• Még át kell öltöznöd. – jegyezte meg Ryan. Vállat vontam.

• Tudom. De ez megéri a reggeli rohanást. – kacsintottam rá, aztán visszanéztem a barátom másfél éves valójára. Alison csak mosolygott.

• Szeretnél még több képet látni róla? Van egy, amin az első tortáját eszi, és csupa maszat a kis pofija. – Ryan és én egyszerre vágtuk rá a válaszunkat. Természetesen a srác nemmel, én pedig igennel válaszoltam. Lebiggyesztett szájjal néztem a barátomra.

• Kérlek, Ry. Úgyis beérünk időben. – felsóhajtott.

• Inkább iskola után.

• Ne aggódj, nem hagyom, hogy eltegye. – kacsintott rám Alison – Itthon leszek, mert ma nincs semmi dolgom, úgyhogy ha esetleg edzés előtt lenne ideje hazajönni, nem fogja tudni elrakni.

• Megtenné? – pislogtam.

• Mondjuk úgy, hogy ravasz fiam van. – pimaszul Ryan-re nézett, aki csak vállat vonva nézett el a jobb oldalán húzódó falra.

• Induljunk inkább. – szúrta közbe szűkszavúan a srác. Én megköszöntem Alison-nak, hogy mesélt nekem, aztán a fiával együtt a bejárathoz mentünk. Felvettük a cipőnket és kabátunkat, utána elköszöntünk az anyukájától, és elmentünk. A motorral hazavitt engem, aztán az előszobában várt rám, amíg én is elkészültem. Az én szüleim akkorra már nem voltak otthon, mert mindketten elmentek a munkahelyükre. Villámtempóban készültem el. A hajamat a lépcsőn lerohanva fogtam egy copfba, aztán miután felvettem a cipőmet és kabátomat is, Ryan a motorján elvitt az akadémiára. Amint lefékezett, lazítottam a szoros ölelésemen, mivel már nem kellett attól tartanom, hogy a menetszél lefordít az ülésről. Leszálltam, aztán adtam egy puszit az arcára, a szemöldökénél lévő zúzódásra, utána el is hajtott, hiszen sietnie kellett. Már Austin sem volt ott a Briar-Rose-nál. Ahogy beléptem a terembe, Page azonnal letámadott.

• Mi történt tegnap? – meglepettségemben csak kikerekedett szemekkel pislogtam.

• Tessék? Mire gondolsz?

• Mason szétverve ment suliba ma reggel. – nagyot nyeltem. Tudhattam volna, hogy ennek még lesz visszhangja.

• Tulajdonképpen...

• Ryan összeverekedett vele? – némán bólintottam – Hogyhogy?

• Mason legutóbb túl messzire ment. Én sem tudok részleteket. – ezúttal barátnőmön volt a sor, hogy meglepődjön.

• Nem miattad?

• Csak részben. Mason Ryan egy korábbi kapcsolatát feszegette, ami elég rosszul érintette, úgyhogy elszakadt nála a cérna. Pedig a nyugalom szobra.

• Az komoly. – teljesen elképedt a dióhéjban elmesélt történet hallatán – Nem gondoltam volna, hogy Mason ilyen.

• Mocskos módon játszik. – idéztem Ryan szavait még az előző napról.

• Engem Austin azonnal felhívott, miután odaért az akadémiára, és mondta, hogy Mason totál össze van verve. Rögtön gondoltam, hogy Ryan is benne van. Csak ennyit mondott, aztán letette, de később megint felhívott, és mondta, hogy Mason egy szót sem hajlandó szólni a történtekkel kapcsolatban. Még neki se mondta el, pedig barátok.

• Hát, nem úgy tűnik, hogy Mason mostanában tiszteletben tartja az ilyesmit. – jegyeztem meg. Page egy vállrándítással értett egyet.

• Mondjuk igaz. Ryan nekem elmondta, még akkor este – január 15.-re utalt ezzel –, hogy Mason már a kezdetektől fogva idegesítette. Mármint hogy nem hagyott neki esélyt. Azt mondta, hogy már hónapokkal előbb elhívott volna randizni téged, ha nem lett volna Mason.

• Tényleg? – habár már tudtam, hogy az októberi verseny óta tetszettem neki, ezt a tényt nem lehetett elégszer hallani.

• Aha. Azt is elmondta, hogy csak azért viselkedett veled passzívan, mert nem akart „elvenni téged” Mason-től, mert úgy gondolta, hogy ha rád hajtana, akkor az árulással lett volna egyenlő a barátságuk miatt.

• Mason-nek kezeltetnie kéne magát. – szögeztem le némi hezitálás után.

• Na igen.

• Mi van Mason-nel? – Page és én is a hangforrás felé fordultunk. Ashley állt ott, és kérdő tekintettel vizslatott minket. Na, már csak egy olyasvalaki hiányzott az életünkből, akinek Mason a mindene.

• Semmi különös. – vontam vállat.

• Lara, komolyan verekedés volt? – termett ott hirtelen Mizuya is. Az ajkamba haraptam; a legjobbkor jött.

• Verekedés? – szisszent fel Ashley.

• Nem érdekes. – vetettem oda. Szerencsémre becsengettek, úgyhogy ezt a témát nem tudták tovább feszegetni, viszont természetesen csak a következő szünetig lehetett nyugtom. Mizuya és Ashley azonnal a padomnál termettek, amint a tanár kiment a teremből.

• Mi történt? – érdeklődtek. Vállat vontam, és Mizuyához fordultam.

• Honnan tudsz róla? – elmosolyodott, mire felszaladt fél szemöldököm.

• Tulajdonképpen ma délután akartam veled találkozni, hogy elmondjam.

• Történt valami? – izgatottan bólintott.

• Na és Mason? – faggatózott tovább a szőke.

• Semmi érdekes, csak verekedett a hétvégén.

• Tessék? – nem is tudom, igazából milyen reakciót vártam tőle – Mit gondolsz, nagy gáz lenne, ha meglátogatnám ma suli után?

• Nem tudom. Szerintem jobb lenne, ha kicsit egyedül hagynád.

• Azért meglátogatom inkább. Meg tudnád kérdezni nekem a barátodtól, hol lakik Mason? – elkerekedett szemekkel néztem rá. Eleget tettem volna a kérésének, de egyrészt félreérthető lett volna, másrészt pedig éppen a barátommal verekedett össze Mason, úgyhogy nem lett volna jó ötlet feszegetni ezt egy darabig. És különben is, minek kérte ki a véleményemet, ha amúgy is elment volna?

• Majd én megkérdezem Austin-t. – ajánlotta fel Page. Konkrétan a semmiből termett ott, de megkérdőjelezhetetlenül hálás voltam neki a közbenjárásért.

• Oké, köszi. – vigyorgott rá Ashley, aztán visszament a padjához. Én Mizuyával és Page-gel a szekrényekhez mentem, hogy kivegyük a könyveket a következő órára, és hogy egy kicsit nyugodtabb körülmények között beszélhessük meg a történteket. Nem akartam senkinek sem az orrára kötni a dolgot, akit nem ismerek eléggé, illetve akiben nem bízom meg eléggé. Rose sajnos egy ideje már beteget jelentett, így ő nem volt iskolában, úgyhogy nem is tudtam értesíteni őt.

Iskola után megbeszéltem Mizuyával, hogy az edzésem után találkozunk. Írtam SMS-t Ryan-nek, hogy ne jöjjön értem, mert lefoglaltak a délutánra, aztán elmentem edzésre. Azt követően hazasiettem, átöltöztem, és a japán lánnyal megbeszélt helyre igyekeztem. A parkban találkoztunk egymással – az egyik padon ült, és a fodrozódó műtavacskát figyelte, amíg oda nem értem.

• Szia. – köszöntöttem egy intéssel.

• Szia! – egy széles mosolyt villantott rám. Helyet foglaltam mellette a padon.

• Szóval, miről akartál beszélgetni? Feltételezem valami jó dolog, mert állandóan vigyorogsz. – a tipikus, könnyed nevetés hallatszott, amit félreismerhetetlenül csak egy japán lány tudott hallatni.

• Így van. – mély levegőt vett, de elpirult – Szóval... tegnap... – pislogtam. A Valentin-nap és pirulás együtt csak és kizárólag egy fiút feltételezhet – Richie tegnap meglátogatott. Fogalmam sincs, honnan tudta meg, hol lakok, de egy rózsaszállal a kezében állított be. Be kellett csuknom az ajtót, mert nem akartam, hogy anyáék lássák, nem akartam, hogy jelenetet rendezzenek. Richie csak mosolygott, és megkérdezte, lenne-e kedvem vele tölteni a napot.

• Te erre?

• Igent mondtam, természetesen. – nevetett.

• És aztán? Mi történt? – kezdtem én is izgatott lenni.

• Mivel otthoni ruhában voltam, egy sortban és egy kinyúlt pólóban, amin a GazettE van – tette hozzá – át kellett öltöznöm. Behívtam a házba, és anya persze észrevette, úgyhogy meg kellett magyaráznom neki mindent. Richie egy szót se értett belőle, mert japánul beszéltünk, mint otthon mindig. – az arca megint rózsaszín árnyalatú lett – Na mindegy, szóval a lényeg, hogy elmentem vele. Elvitt a moziba, aztán... – feltartott kezemmel jeleztem neki, hogy tartson egy pillanatnyi szünetet.

• Mikor voltatok moziban?

• Dél tájt. Miért? – pislogott rám nagy szemekkel. Vállat vontam, és csak intettem neki, hogy nem érdekes. Ő pedig folytatta a történetet.

• A film után elvitt ide sétálni. Tudta, hogy a japánok szeretik az ilyen helyeket, úgyhogy szerintem azért döntött így. Elvitt a könyvesboltba is, és ott megnézte velem a mangákat, és képzeld, azt mondta, hogy megveszi nekem, amelyiket szeretném.

• Nem mondod? – elvigyorodtam. Úgy tűnik, Richie szerelmes lett.

• De igen. Először mondjuk tiltakoztam, de a végén mégis vett egyet nekem. Nagyon aranyos volt.

• És utána? – a telefonom egy beérkező üzenetet jelzett, de nem foglalkoztam vele.

• Mi az? – pislogott Mizuya.

• Semmi, folytasd csak. Majd később megnézem. – bólintott.

• Elmentünk még sétálni, aztán sötétedéskor hazakísért. – Mizuya arcszíne ekkor mélyvörösbe hajlott át. Elvigyorodtam.

• És? – várakozó hangnemben tettem fel neki a kérdést.

• Hát... tudod... a bejárati ajtó előtt mondta, hogy nagyon élvezte a napot. Megköszönte, hogy velem tölthette a Valentin-napot, és utána... – a japán lány idegesen felnevetett – Elmondta, hogy megfogta a személyiségem, és hogy nagyon szimpatikus vagyok neki.

• Utána? – egyre szélesedett a vigyor az arcomon, innentől már én is tudtam a történet folytatását. Evidens volt.

• Mondtam neki, hogy ő is tetszik nekem, mert vicces, és komoly – a paradoxont külön megmosolyogtam –, okos és tehetséges. Ezen elmosolyodott, és adott egy karkötőt. – ahogy ezt mondta, felemelte a bal kezét, amin egy kis láncszemekből álló ékszer volt, rajta külön kis fityegőkkel, mint például tengeri csillaggal, holddal, szívvel, eperrel, és még sok mással. Már értettem, mi zörgött egész nap a csuklóján – Miután a kezemre tette, megcsókolt, és csak utána ment el. Ma reggel pedig felhívott, hogy Mason zúzódásokkal tele ment suliba. – helyben vagyunk.

• Na igen. Igazából semmi érdekes nem történt. A lényegről, a bunyóról, tudsz te is, mint mindenki más. Ennél többet pedig nem érdemel ez a téma. – bólintott.

• Ahogy gondolod.

Még beszélgettem vele egy darabig, aztán mindketten hazamentünk. Hazaúton megnéztem, ki írt nekem üzenetet. Ryan volt, és azt kérdezte, lenne-e kedvem megint nála aludni – a válasz egy pillanatig sem volt kérdés. Villámgyorsan visszapötyögtem neki egy „igen” választ, otthon pedig írtam anyáéknak egy kétsoros üzenetet egy cetlire, hogy éjszakára kimaradok, mert megint a barátommal leszek. Miután mindent megtanultam, összerámoltam a holmimat, amit magammal kellett vinnem, hogy másnap reggel ne kelljen nálunk is megállnunk valami miatt, és egyenesen az akadémiára tudjunk menni, ezt követően pedig elhagytam a házunkat. A biológiakönyvem még így is a kezemben maradt, és azt olvastam, míg a Fern Street felé sétáltam. Mikor megérkeztem, és bekopogtam, szinte azonnal kinyílt előttem az ajtó. Ryan cseppet sem jó kedvében lévő tekintetével találtam szemben magam. Nagyot nyeltem.

• Miért nem szóltál, mikor jössz? Már besötétedett.

• Nem kell. Látod? Sértetlen vagyok. – ezt demonstrálva egyszer megperdültem előtte. Még mindig ugyanolyan szigorú volt az arca.

• Eléd akartam menni. Számítottam arra, hogy sötétedés után jössz, de úgy tűnik, legközelebb inkább biztos ami biztos alapon még alkonyat előtt oda kell mennem érted.

• Ryan, semmi bajom. Ne aggódj. Az a múlt, és látod, nem történt semmi. – mélyet sóhajtott, aztán lassan bólintott. Ahogy beléptem, kivette a kezemből a tankönyvemet, hogy beleolvasson. Levettem a cipőmet, majd köszöntöttem Alison-t. Rám mosolygott, az üdvözlése utáni mondaton pedig kikerekedtek a szemeim.

• Köszönöm, hogy gondját viselted a fiamnak. – félreérthetetlenül az előző napi kezelésre utalt, amit a Mason-nel folytatott verekedés alatt szerzett sebei miatt végeztem el.

• Ugyan már. Ez természetes. – Alison elmosolyodott.

• Nem mindenkinek. Mindazonáltal örülök, hogy ilyen felelősségteljes barátnője van a drágaságomnak.

• Anya. – Ryan egy megfoghatatlan pillantást küldött a nőnek, amin ő csak könnyeden nevetett, „ő az én fiam” stílusban – Gyere. – gyengéden megfogta a kezemet, és a lépcsőhöz irányított.

Ryan szobájában beszélgettünk még egy kicsit, de lényegében inkább csak csendben voltunk, és kiélveztük, hogy egymással lehetünk. Mivel vittem magammal pizsit is, azt vettem fel alvás céljából, ezzel megkímélve az egyenruhámat. Alison a földszinten tévét nézett, így még félálomban tompán eljutott az agyamig, hogy a hírekben a napokban várható hófúvásról beszéltek.