7th one, hope you all will enjoy it. :3

7. Fejezet

Mangaösszejövetel

Két hét eltelt azóta, hogy Ryan házában voltam gyakorolni. A két hét alatt volt egy helyi röplabdaverseny, amire természetesen a srácok is eljöttek, hogy szurkoljanak nekünk. Itt ismerkedtek meg a fiúk Rosemary-vel is, akit Rick egy felettébb talányos „Most akkor Rose-nak, vagy Mary-nek hívjalak?” kérdéssel köszöntött. A lány láthatóan nem igazán értékelte a srác ezen gesztusát, de rövidesen rájött, hogy Rick mindig mindenkivel így viselkedik, hamarosan pedig hozzá is szokott a stílusához. A másik ismeretlen Mizuya volt a fiúk számára. Vele valaki azonnal meg is találta a közös hangot, lévén a lány japán volt, a fiú pedig imádta a mangákat, ennek köszönhetően pedig hosszasan el tudtak beszélgetni.

Pénteken Mizuya eljött velem az edzésemre, egyrészt, mert kíváncsi volt, hogyan zajlik egy edzésünk, másrészt pedig mert azt szerette volna, ha elmennék vele az egyik könyvesboltba mangát venni. Azonnal igent mondtam, hiszen én nemcsak olvastam, de rajzoltam is manga stílusban, legalább 9-10 éves korom óta. Már japán barátnőmnek is adtam rajzokat, ő pedig egytől-egyig kitette a műveimet a falára, mondván, azok jobbak mint bármilyen festmény. A kedvence a One Piece volt, amit én nem ismertem ugyan, de szívesen lerajzoltam neki a kedvenc karakterét. A könyvesboltba érve Mizuya azonnal a mangákhoz sietett. Én miközben lassú léptekkel követtem, folyamatosan a könyvespolcokat mustrálva járattam a szemeimet. Még oda sem értem, de már meg is hallottam néhány ismerős hangot csevegni egymással. Felszaladt a fél szemöldököm, ahogy az egyik polc mögül befordulva a mangarészleghez értem, ahol megláttam Mizuyát és Adam-et beszélgetni egymással. A mellettük álló Richie köszöntött.

• Üdv. – intett nekem egy laza kézmozdulattal a világosbarna hajú srác.

• Szia. – biccentettem neki üdvözlésképpen. Vele még nem volt alkalmam túl sokat tárgyalni, így leginkább csak annyit tudtam róla, amit az üvegezés alatt kiszedtek belőle a többiek.

• Mi már találkoztunk, nem? – összeráncolt szemöldökkel nézett, a válaszon gondolkodva. Bólintottam.

• Aha. Lara Lockwood. – nyújtottam felé a jobbomat. Egy határozott mozdulattal elfogadta, és rám vigyorgott.

• Richie Shallow, nagyon örvendek. Mondjuk kicsit hülyén érzem magam, amiért csak most mutatkozunk be egymásnak, holott már találkoztunk. – vállat vontam, magamban azonban egyet értettem vele.

• Mit csinálsz itt? – a tekintetem automatikusan a beszélgető párosra irányult, majd vissza az élénkzöld tekintetű Richie-re.

• Adam meg akarta venni a Hellsing új részét, de aztán szokás szerint megakadt még a tekintete más mangákon is, úgyhogy maradtunk még egy darabig. Aztán jött az a japán lány. Teljesen bezsongott, amikor észrevette.

• Igen, ő a barátnőm, Mizuya. – mutattam be neki mosolyogva az osztálytársamat, mire spontán félmosoly húzódott az arcára.

• Még nem tudtam beszélni vele, amint látod, elég elfoglaltak Adam-mel. – válaszként csak bólintottam, a következő pillanatban pedig már a táskámban kutakodtam a mobilom után. Mire végre előhalásztam és felvettem, a hívó fél röhögve szólt bele.

• Már azt hittem, sose veszed fel. Épp azon voltam, hogy lerakom.

• Nincs a kezemhez nőve a telefon, Mason. – szögeztem le a nyilvánvaló tényt, mire megint felnevetett.

• Lenne kedved a hétvégén összefutni valahol? – rövid csendet követően válaszoltam csak, akkor is egy kérdéssel.

• Mire gondoltál pontosan?

• Mármint?

• Hányan lennénk, hova mennénk, hol találkoznánk, ilyenek.

• Ó, nos, én arra gondoltam, hogy egy kávézóba mennénk. Ketten. – az ajkamba haraptam. Ez elméletileg randimeghívás, és ha elfogadom, ki tudja, mit fog gondolni. Én pedig még mindig nem vagyok biztos abban, mit akarok tőle. Ha pedig szemtől szemben rákérdez, járnék-e vele, magamat ismerve egészen biztosan nem tudnék nemet mondani neki.

• Még átgondolom. Vagy nagy baj lenne, ha mondjuk Page is eljönne? – a vonal túlsó végén rövid csend honolt, de aztán megint megszólalt Mason.

• Oké, tehát az elit jön. – nevetett ismét – Akkor felhívom Ryan-t és Austin-t is. Megfelel, ha a Stream kávézóban találkozunk, mondjuk holnap háromkor?

• Aha, persze.

• Rendben. Akkor dobok egy SMS-t Wolf-nak is... azaz Ryan-nek. – javította ki magát nevetve – Nem is tudom, mikor használtam utoljára ezt a nevet. – elmosolyodtam, aztán miután elköszöntem, letettem a telefont.

• Mason Wright volt? – érdeklődött Richie.

• Aha. – ahogy válaszoltam, elsüllyesztettem a táskámban a mobilomat.

• Még mindig odavan érted? – vigyorgott, mire én rápislogtam. Végül csak vállat vontam. Nem is tudtam, miért lepett meg annyira, hogy valaki ilyen nyíltan rákérdezett erre, hiszen elég nyilvánvaló volt, mit csinál Mason.

• Így is mondhatjuk, igen. – Richie csak bólintott egyet, mielőtt pedig bármit mondhatott volna, Mizuya odalépett mellém – Választottál már? – érdeklődtem.

• Még nem. Nem tudom, melyik legyen. Így elsőre egyik sem tűnik túl érdekesnek. – a velem szemben álló srácra pillantott, majd rámosolygott – Szia. – intett neki, aztán bemutatkozott. Richie ugyanígy tett, utána kezet ráztak. Japán barátnőmnek még úgyis hozzá kellett szoknia az európai szokásokhoz.

• Ezt olvastad már? – termett ott hirtelen Adam is egy mangával a kezében. Mizuya a borítóra pillantott, majd megrázta a fejét.

• Még nem. – enyhe akcentussal ejtette ki a szavakat, de egy japánnak ezt el lehetett nézni. Valljuk be, a japán nyelv is elég akcentusos, így nagyon nehéz nekik más nyelveket rendesen beszélniük. Miután Adam visszatette a Ghost In The Shell-t a polcra, tovább nézelődött.

• Adam-et érdeklik a mangák. – szögezte le Richie.

• Elég jóban vagytok, nem? – vetettem közbe a kérdésemet. A srác erre bólintott. Már a londoni versenyen is feltűnt, mennyire szoros a kapcsolatuk.

• Általános első osztálya óta.

• Mi hozott titeket közel egymáshoz? – láthatóan Mizuyát is érdekelte a történet. Richie vállat vont.

• Tulajdonképpen Japán. Őt a mangák, engem pedig a kultúra érdekel.

• Engem mindkettő. – vigyorodtam el, mire Mizuya bólintott egyet. A novemberi hónap lényegében azzal telt, hogy egymással ismerkedtünk, így már tudta rólam, mennyire rajongtam az országáért, illetve mindenért, ami azzal kapcsolatos volt. Már tanított is nekem néhány dolgot, elsősorban recepteket, és hogy hogyan kell elkészíteni azokat az ételeket.

• És mi érdekel a kultúrán belül? Minden? – faggatta tovább a srácot az immár szintén érdeklődő lány. Richie a kérdésre vállat vont.

• Végül is igen. Minden érdekel. Szeretnék is ott továbbtanulni egy közgazdasági egyetemen, mert utánanéztem, és a közgazdászok ott elég érdekeltek: a '90-es években 40% akart ezen a vonalon továbbtanulni. Én pedig eleve tanulom, és elég jó képzést kapok belőle. Meg ha érdekel, miért ne? Nem focista akarok lenni elsősorban. Nem vagyok egy David Beckham. – vont vállat ismét. Megértettem, mire gondolt. Egy biztos megélhetést akart magának, és teljesen logikus, hogy azt nem a foci fogja megadni neki. A gondolkodásából látszott, hogy Richie már egy érett férfinak mondhatta magát, hiszen túllépett a „majd egy nap világhírű focista leszek”-szakaszon, és tényleges, racionális dolgokon törte a fejét a hiú ábrándok helyett – Nektek mik a terveitek?

• Én is ezt akartam. – vallotta be Mizuya – Azért jöttem ide, mert a Briar-Rose-ban lehet gazdaságtant tanulni. Itt jobb képzést kapok belőle, így pedig az esélyeim is eléggé meg fognak nőni, ha ilyen jellegű egyetemre akarok menni. Márpedig én ezen a vonalon akarok továbbtanulni.

• És melyik egyetemekre gondoltál? Úgy értem, egészen biztos vagyok benne, hogy van valami konkrétum, amit meg akarsz célozni. – Richie kérdésére Mizuya bólintott.

• Igen. A Hosei az álmom. – mosolyodott el kissé félénken a lány. Richie-nek felcsillant a szeme.

• Nem mondod? Én is oda akartam menni! – nevetett fel hitetlenkedve.

• Mondjuk gondoltam rá, hogy ha ez nem jön össze, akkor elmennék másik szakra. Érdekel még az interkulturális kommunikáció és az üzleti ügyintézés.

• Azok sem rosszak. – bólogatott elismerően Richie – Én egészen biztosan biotudományokra és alkalmazott kémiára mennék. Vagy még talán sport és egészségtudományokra. De az nagyon a „vagy” kategória. – nevetett.

• Megvan! – lépett oda hirtelen Adam, egy mangát szorongatva a kezében. Mi annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy a srác ezen hirtelen közbeavatkozása kicsit megijesztett mindannyiunkat.

• Mi van meg? – pislogott rá nagy szemekkel a szőke Adam-re Richie, majd figyelme a barátja kezében tartott kötetre siklott. Felszaladt fél szemöldöke – Manga?

• Az. – bólintott egy széles vigyorral Adam.

• Ember, mi itt most felnőtt témákat tárgyalunk, menj inkább addig vissza a gyerekrészlegre! – röhögött Richie. Meglepetten néztem rá.

• Ezt hogy érted? – a világosbarna hajú vállat vont, a szőke pedig válaszolt.

• Még nem tudom, hol tanuljak tovább. Ez pedig itt – a hüvelykujjával a jobbján álló haverjára mutatott – folyamat azzal nyaggat, hogy találjam már ki, mert bajok lesznek.

• Jól is teszi, hogy nyüstöl. – fogtam azonnal Richie pártját – Szerintem is találj ki valamit.

• Hé, ötleteim azért vannak már, oké? – jegyezte meg azonnal Adam – Gondoltam Leedsre, vagy Bristolra. Megfordult mondjuk a fejemben az is, hogy simán csak Londonba megyek.

• Milyen szakokra? – érdeklődtem tovább. Adam megrántotta a vállait.

• Leedsben vizuális művészetek, Bristolban szociológia, Londonban pedig dizájn szak. – láthatóan Adam inkább a humán tárgyak felé húzott.

• Mit választottál? – váltott témát Mizuya, az Adam kezében lévő manga felé nyúlva. A srác elvigyorodott és büszkén mutatta a lánynak a szerzeményét: a Hellsing mellett egy Blood+ kötet bukkant elő a kezei közül. Én egyiket sem ismertem közülük, Mizuya viszont kifejezetten lelkesedett az utóbbi iránt – A One Piece-t ismered? – Adam a fejét rázta.

• Igen, de nem tetszik különösebben. Nekem kicsit gyerekesek benne a rajzok. Az ilyeneket csípem inkább. – ahogy ezt mondta, jelentőségteljesen feltartotta a Hellsing-et. Na igen, sokkal életszerűbb volt a grafikája, és a karakterek is maszkulinabbak voltak. Nem csodálkoztam rajta, hogy Adam az ilyeneket preferálta. Ráadásul a történet is vérben úszó, helyenként kicsit morbid volt. Igazi férfias manga, hölgyeim és uraim.

• Micsoda? – pislogott nagyokat Mizuya – Nem is gyerekesek a karakterek! Vagyis... na jó, talán egy kicsit. – ismerte el halkabban, és immár kicsit visszafogottabban – De a története tök jó, olyan poénok vannak benne, hogy nem bírod megállni nevetés nélkül, Luffy imádni való, vannak benne sírós részek is, és az egész olyan, hogy nem bírod abbahagyni! Ráadásul nekem a rajz is tetszik. – tette még hozzá rövid megfontolást követően. Én elképedve néztem japán barátnőmet. Még sosem láttam, hogy ennyire hevesen kiállt volna valami mellett. Láttam már nagyon durván lelkesedni valami iránt, de hogy valamit ennyire védelmezzen, arra még nem volt példa. Elmosolyodtam.

• Szerintem te is válassz inkább valamit, mielőtt szétszeditek egymást. – jegyeztem meg játszva. Mizuya elnevette magát.

• Oké oké.

• Segítsek? – ajánlkozott Adam, de barátnőm azonnal elutasította.

• Nem kell. Szerintem egyébként sem értenénk egyet szinte semmiben sem, mert elég eltérő az ízlésünk. – a srác erre vállat vonva bólintott, aztán Richie felé fordult.

• Te akarsz venni valamit? – az érintett erre vállat vont.

• Körülnézek még, igen.

• Oks, akkor én addig elmegyek fizetni. – Adam a bejelentésének megfelelően a kassza felé igyekezett, én pedig elmentem körbenézni.

Bolyongtam egy darabig a polcok között, és le is vettem néhány kötetet, amik felkeltették a figyelmemet, de egyrészt egyik sem tűnt kifejezetten érdekesnek, másrészt pedig egyébként is könyvtári tag voltam, úgyhogy bármikor ki tudtam venni bármilyen könyvet, ami felkeltette az érdeklődésemet. Már egy ideje gondolkodtam azon, hogy a kezembe veszek egy Poe könyvet is, mert hihetetlen jól tudott horrortörténeteket írni. Mivel szerettem a krimiket is, egy Agatha Christie köteten is gondolkodtam. Én mondjuk úgy voltam vele, hogy ha már krimi, akkor inkább Steven Spruill, mert Agatha Christie esetében én nagyon hiányoltam a torokszorító pillanatokat. Rövidesen aztán visszalépdeltem a beszélgető duó közelében lévő polcokhoz.

Megint meghallottam Richie hangját a hátam mögött, és mivel először azt hittem, nekem szól, megfordultam, hogy rá figyelhessek. Viszont amint megláttam, rájöttem, hogy tévedtem: nem nekem, hanem Mizuyának szólt. A pénztárgép pittyegéséből és lapok suhogásából álló duruzsoló alapzajtól eltekintve pedig alig hallhatóan akaratlanul is ki tudtam venni, ahogy Richie azt kérdezi Mizuyától, mi a telefonszáma.